Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj legfrisebb kurzusainkról!






Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Partnerek

Advertisement
Advertisement
Ács Bea
Image

2005-ben diplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakán. A zene mellett '87-óta néptáncolok, a Bihari János Táncegyüttes tagjaként. Zenészként és táncosként nyitott voltam mindenféle táncra, így találtam meg először a salsa-t, mint zenét, majd a táncot is.

A tánccal 2000-ben találkoztam először. Kubai tanáraim segítségével és táncos múltam révén gyorsan elsajátítottam a salsa-t. Attilával ekkor találkoztam, és azóta dolgozunk együtt.

A világ sok táján jártam táncfesztiválokon, ahol latin zenészektől és táncosoktól tanultam. Így jutottam egyre közelebb a kubai salsa gyökereihez, például a sonhoz is. A kubai kultúra által felszabadultabb lettem és önmagamat tudtam adni.

2004 óta tanítok Attilával. Úgy érzem, amit én megtapasztaltam, megtanultam és átéltem azt át szeretném adni másoknak is. Legyen részük nekik abban a varázsban, amit ez a zene és tánc ad.

 
< Előző   Következő >