Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy értesülj legfrisebb kurzusainkról!






Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Partnerek

Advertisement
Advertisement
Menyhért Attila
Menyhért Attila

1988 óta táncolok. Klasszikus balettel kezdtem, később kipróbáltam magam a jazz-balettben, a versenytáncban, valamint modern táncokban is. Tulajdonképpen az egész életem a tánc körül forgott. Egy komoly lábsérülés miatt abba kellett hagynom az aktív táncot, és ez a váratlan eset vezetett el a salsa-hoz.
Annak idején egyetlen egy állandó latin klub volt Budapesten, ahol rövid időn belül törzsvendég lettem. Abban az időben mindenféle nemzetiség megfordult ott, és ami különleges hatást gyakorolt rám a latin zene mellett az, hogy ezek az emberek ismeretlenül is milyen önfeledten tudtak együtt szórakozni.

Salsázni autodidakta módon tanultam, táncos múltamnak köszönhetően nagyon könnyen elsajátítottam ezt a táncot kubaiak és más latinok társaságában.

Ez új kapukat nyitott meg az életemben. Következő éveim azzal teltek, hogy igyekeztem minél több irodalmi, táncos és zenei anyagot begyűjteni a szóban forgó kultúráról. Ekkor jöttem rá arra, hogy a salsa csak a teteje az afro-kubai, latin kultúrának. Megismertem olyan táncokat, mint a Son, a Guaguanco, a Samba stb. Emellett megtanultam Rueda de Casino-t táncolni. Egyik napról a másikra kaptam felkéréseket bemutatókra, oktatásra. 2000-től az egyik budapesti salsa-iskolában oktattam egészen 2004-ig, mikor megnyitottam saját iskolámat.

A salsa nekem azt adja az egyéb táncokkal szemben, hogy ebben a műfajban valóban nem kell szerepet játszani, nem kell mást mutatni, mint ami vagyok - egyszerűen csak elengedem magam, és azt táncolom a zene hangulatára, ami jön belőlem.

Iskolánkkal az a célunk, hogy tanítványaink egy nagyon barátságos és közvetlen közegben megismerkedhessenek ezzel a szerteágazó kultúrával. Kollegáimmal nem tekintünk magunkra tanárként és rájuk nem diákként, sokkal inkább egy nagy baráti társaság ez, hiszen ez a tánc - mint azt már korábban említettem - összehozza az embereket. Jól érezni magunkat együtt - ez a cél, és ehhez nekünk a salsa a kulcs!

 
Következő >